eu-charter

Az Európai Unió Alapjogi Chartája

1. cikk- Az emberi méltóság

1. cikk- Az emberi méltóság

Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell.

    • Text:

      Az emberi méltóság nem csupán egy az alapjogok közül, de a többi alapjog kiinduló pontjául is szolgál. Az 1948. évi Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata preambulumában rögzítette az emberi méltóságot. `Tekintettel arra, hogy az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon.` A C-377/98. sz. Hollandia kontra Európai Parlament és Tanács ügyben 2001. október 9-én hozott ítéletében (EBHT 2001., I-7079., indokolás: 70–77. pont) a Bíróság megerősítette, hogy az emberi méltóság alapjoga az uniós jog részét képezi.
      Ebből következően egyetlen, a Chartában megállapított jog sem gyakorolható úgy, hogy az mások emberi méltóságát sértené, továbbá az emberi méltóság az e Chartában megállapított jogok lényegi tartalmának része. Ezért akkor is tiszteletben kell tartani, ha az adott jog maga korlátozott terjedelmű.

      Source:
      Magyarázatok az Alapjogi Chartához
      Preamble - Explanations relating to the Charter of Fundamental Rights:
      Az alábbi magyarázatok eredetileg az Európai Unió Alapjogi Chartáját kidolgozó Konvent elnökségének irányításával kerültek megfogalmazásra. A magyarázatok naprakésszé tétele az Európai Konvent elnökségének felelőssége mellett, az elnökségnek a Charta szövegéhez (nevezetesen az 51. és 52. cikkéhez) tett kiigazításainak megfogalmazása, valamint az uniós jog további fejlődése fényében történt. Bár a magyarázatok nem bírnak jogi erővel, az értelmezés értékes eszközei, amelyek célja a Charta rendelkezéseinek megvilágítása.
    • Swedish Match AB v Secretary of State for Health
      Decision date:
      Deciding body type:
      Court of Justice of the European Union
      Deciding body:
      Advocate General
      Type:
      Opinion
      Policy area:
      Employment and social policy
      ECLI (European case law identifier):
      ECLI:EU:C:2018:241
    • Appellant: The Republic of Slovenia, Ministry of the Interior; Other party: international protection applicant.
      Decision date:
      Deciding body type:
      National Court/Tribunal
      Deciding body:
      Supreme Court of the Republic of Slovenia
      Type:
      Decision
      Policy area:
      Asylum and migration, Borders and Visa
      ECLI (European case law identifier):
      ECLI:SI:VSRS:2018:I.UP.10.2018.
    • F v Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal.
      Decision date:
      Deciding body type:
      Court of Justice of the European Union
      Deciding body:
      Court (Third Chamber)
      Type:
      Decision
      Policy area:
      Asylum and migration
      ECLI (European case law identifier):
      ECLI:EU:C:2018:36
    • Defendant with foreign nationality and public prosecutor representing the State
      Decision date:
      Deciding body type:
      National Court/Tribunal
      Deciding body:
      Budapest-Capital Regional Court of Appeal
      Type:
      Decision
      Policy area:
      Justice, freedom and security
      ECLI (European case law identifier):
    • F v Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
      Decision date:
      Deciding body type:
      Court of Justice of the European Union
      Deciding body:
      Advocate General
      Type:
      Opinion
      Policy area:
      Asylum and migration
      ECLI (European case law identifier):
      ECLI:EU:C:2017:739
    • Paolo Biasiol from Rijeka v Leopold Kesten from Rijeka and Getro Plc.
      Decision date:
      Deciding body type:
      National Court/Tribunal
      Deciding body:
      Constitutional Court
      Type:
      Decision
      Policy area:
      Justice, freedom and security
      ECLI (European case law identifier):
    • Leïmonia Sotiropoulou and Others v Council of the European Union
      Decision date:
      Deciding body type:
      Court of Justice of the European Union
      Deciding body:
      General Court (Second Chamber)
      Type:
      Decision
      Policy area:
      Employment and social policy
      ECLI (European case law identifier):
      ECLI:EU:T:2017:297
    • Applicants: Nike Karabaić, Antun Lisec from Vetovo, Hrvatski pokret za život i obitelj, Hrvatski katolički zbor "MI", Stjepan Herceg, U ime obitelji association, Saša Čajić and Daniel Majer
      Decision date:
      Deciding body type:
      National Court/Tribunal
      Deciding body:
      Constitutional Court
      Type:
      Decision
      Policy area:
      Public Health
      ECLI (European case law identifier):
    • The Commission for the Protection against Discrimination (CPD) v the director of an elementary school in the town of R
      Decision date:
      Deciding body type:
      National Court/Tribunal
      Deciding body:
      Supreme Administrative Court
      Type:
      Decision
      Policy area:
      ECLI (European case law identifier):
    • M. X. v la Caisse des dépôts et consignations
      Decision date:
      Deciding body type:
      National Court/Tribunal
      Deciding body:
      Court of cassation
      Type:
      Decision
      Policy area:
      Employment and social policy
      ECLI (European case law identifier):

    0 results found

    0 results found

    0 results found